A Globális mezõgazdasági akcióhálózat fellép a G8-Csúcs ellen

aus Dissent! Network Wiki, der freien Wissensdatenbank

A Globális mezõgazdasági akcióhálózat fellép a G8-Csúcs ellen


A Globális mezõgazdaság katasztrofális körülmények között


Világszerte évente több mint 30 millió ember hal meg éhezés és alultáplákozás következtében. Különbözõ folyamatok, mint a kierõszakolt piacmegnyitások, árdiktátumok valamint a szupermarket láncolatok exportra szánt élelmiszergyártási segélyei, (szubvenció) szisztematikusan szétrombolják számtalan kisparaszt egzisztenciáját, fõképpen a szegényebb országokban. A monokultúrák és a tömegállattartás katasztrofális kihatással vannak a föld természetes forrásaira, a föld és a víz biológiai sokféleségére. Emiatt romlik az élelmiszerek minõsége is. A globálisan mûködõ vállalatcsoportok, mint pl. a Monsato vagy Bayer genetikai forrásokat sajátítanak el maguknak. Ezáltal az úgynevezett "szellemi tulajdonjog" segítségével próbálják az élelmiszerek gyártását is az ellenõrzésük alatt tartani. Más szóval: õk irányítják, hogy, mit, hol hogyan és kinek mûvelik meg a földet. A korszerû iparosított országokban is uralkodnak csõdbe menõ árszorítások és súlyos koncentrációs folyamatok a mezõgazdaságban. Fõleg a kisparasztoknak nincs semmi esélyük ilyen fejlemények mellet. Ennek a következménye csak a tanyák elpusztulása lehet.


ELLENÁLÁS ALAKUL


A kisparasztok, a mezõgazdasági munkások és a vagyontalanok világszerte összetartanak, hogy az érdekeiket érvényesíteni tudják a nagybirtokosok, nagyvállalatok, a kormányzatok és más nemzetközi intézmények ellen. Birtokokat foglalnak le, harcolnak a víz privatizálása ellen, génmezõket égetnek le, szövetségeket és fenntartási terveket létesítenek a hagyományos vetõmag megõrzése miatt. Harcolnak a romboló, neoliberálisan kiélezett agrár és halászpolitika ellen. Harcolnak az élelem szuverenitásáért, a jogaikért, hogy a saját mezõgazdaságukat és az élelmezésüket a saját kezükben tudják megtartani, illetve visszakapni.


A nemzetközi szervezetek csúcstalálkozóin, mint a Világkereskedelmi Szervezet WTO, a Nemzetközi Valutaalapítvány IWF, a Világbank, valamint a leggazdagabb ipari országok G8-s találkozóin világosak lesznek az ellentmondások az uralkodó politikában. Az úgynevezett " nem iparosított és a nem kapitalizálódott", mezõgazdaság mellet beszélnek. A politikusok, bürokraták, az agro-üzletek vezetõi ill. képviselõi az éhség és a szegénység leküzdésérõl beszélnek, de olyan politikát követnek mely a kiûzetéshez, éhséghez és elsöprõen növekvõ egyenlõtlenséghez vezetnek. Ebbõl fõleg a transznemzeti szervezetek és nagybirtokosok profitálnak világszerte. A szolidaritást, világkörüli ellenállással, mivel az élelem és ezáltal a mezõgazdaság mindenkinek az életalapja - ,a G8-s csúcsi tiltakozást Heiligendamm-ra visszük.


A következõ idõpontokon fogunk különbözõ akciókkal és rendezvényekkel a nyilvánosság elé lépni:


'07. március elején: Infótúra Ausztriából indulva több németországi városon keresztül Mecklenburg Vorpommern-ig. Szó lesz az összes globális mezõgazdasági fazettáról, de fõtéma lesz a bevándorolt Földmunkásnõk katasztrofális munka- és életfeltételek az európai iparosított mezõgazdaságban.

'07. Április 17.: Via Campesina akciónap (világkörüli kisparaszt szervezeti hálózat), rendezvények több városban, téma: Birtokkonfliktusok és - verseny

'07. május 22.: Biológiai sokféleség nemzetközi napja, fellépések Gatersleben-ben, téma: Vetõmag és biológiai sokféleség

'07. Június 3.: "Globális mezõgazdaság & G8"- akciónap, téma: Géntechnika és szupermarketláncok

Mivel a pusztító állapotok és fejlemények a mezõgazdaságban a G8 után sem fognak megszûnni, a G8-on túl is tervezünk még további fellépéseket, rendezvényeket és kampányokat.


A következõ alkalmak többek között:

'07. június 23.-27.: Economic Partnership Agreement- Találkozás az EU és az AKP-országok (77 afrikai , karib és a pacifikai ország) között, téma: Kétoldalú Szabad Kereskedelem Megegyezés

'08. május: UN-konferencia a Biológiai sokféleség (COP9) konvencióhoz Bonn-ban


GYÜMÖLCSÖZÖ AZ ELLENÁLÁS !



Több információ a " www.g8-landwirtschaft.net " alatt
kapcsolat: g8_landwirtschaft@yahoo.de


A "Globális mezõgazdasági akcióhálózatunk" részvevõink nem csak magánszemélyek, hanem emberek a legkülönbözõbb csoportokból, összeköttetésekbõl és hálózatokból, többek között a BUKO-kampányból a biokalózkodás ellen, a Barnimer-i akciószövetségbõl a géntechnika ellen és az attac-Agrar-hálózatból. Közös nevezõ, hogy a globális mezõgazdaságban hajmeresztõ körülmények ellen aktívak legyünk. Mi minden nap étkezünk - mindannyian jól vagyunk!


A tervezésnél és valóráváláshoz még sok segítségre van szükségünk. Mindenki részesüljön! Adományoknak, bármelyik nagyságban, örülünk!


Cím: Umweltgruppe Ökogeist e.V.
bankszámlaszám: 314 000 233 4
Sparkasse Barnim
BLZ 170 520 00
Címszó: "Globale Landwirtschaft"


Az általános tiltakozások a G8 ellen a Heiligendamm-i környéken már június 1.-én kezdõdnek, az ellencsúcs majd június 5.-7., és maga a G8 2007.június 6.-8.

'Persönliche Werkzeuge
» dissent-archive